Top10 filmjeim

David Lynch klasszikusa nálam az örök kedvenc. Lynch a szürrealizmust a véget nem érő álmodáson belül festi le, egy olyan tudatállapotban, amikor a valóságnak csak az absztrakt részét észlelhetjük.
Lehetetlen a filmet egyben értelmezni, nagyon nehezen feldolgozható mestermű, ami lelkileg pont azért annyira megviselő, mert egyetlen kapaszkodó sincs a filmben, csak zuhanunk a kilátástalanságba a főszereplőkkel együtt.
Naomi Watts játéka elképesztő.

Felejthetetlen, földbedöngölően nyers film, ami bár 95-ben készült, közel 20 évvel később is legalább ugyanolyan aktuális. Nincs hatásvadászat, nincs giccs, csak az őszinte valóság a francia társadalom legkilátástalanabb rétegéről, három tizenéves bevándorló (egy fekete, egy arab, és egy zsidó) szemszögén át. Kassovitz legjobb filmje. A filmet megnyitó narráció pedig a kulcsmondat: "Egy társadalom zuhan lefelé, és miközben zuhan, egyre csak azt ismételgeti: eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben... Nem a zuhanás számít. A földet érés."

Lars von Trier egy hatalmas pofont adott a filmvilágnak, amikor megrendezte a Dogville-t. Már eleve a minimalista, kizárólag színházi díszletekkel és nyomasztó operatőri munkával operáló képi világ kiemeli a kortárs drámák közül, de emellé kapunk egy jól felépített filozófiai kitárulkozást is az emberi természetről, ami talán a legönzőbb és legőszintébb, amit valaha filmre vettek.

Egy bizarr, gyönyörű film szintén Lynch mestertől, kétségbeejtően kontrasztos hangulattal. Bobby Vinton dalának átdolgozása a mai napig az egyik leggyönyörűbb dal, amit filmben hallottam.

A Ponyvaregény mellett sokan megfeledkeznek Tarantino első független filmjéről, amely a mai napig a legjobb alkotása - szerintem -, egy nagyszerű, 16mm-es kamerával forgatott komédia-krimi, ami pont attól annyira eredeti, hogy QT olyan pofátlanul plagizálta a 80-as évek videotékáinak alsó polcát, hogy az már zsenialitás. :)

A történet egy olyan jövőben játszódik, ahol az orvostudomány már lehetővé teszi, hogy a születendő gyermekeket már sejt korukban genetikailag kiválasszák, így csak "tökéletes" emberek születhetnek, olyanok, akik felnőtt korukra hihetetlenül magas intelligenciával és kiváló fizikai adottságokkal rendelkeznek.
A rasszizmus már a múlté, a társadalom ebben a korban azokat veti ki, akik még természetes úton születtek. Utóbbiak azok, akik legjobb esetben is csak takarítók, vagy árufeltöltők lehetnek.
A főszereplő, Vincent még természetes úton jött világra, de nem volt hajlandó beletörődni a sorsába, és mindent megtett azért, hogy beteljesítse álmát és űrhajós legyen.
A legszebb, legpozitívabb film, amit valaha láttam a küzdésről és a kitartásról. A filmzene csak tovább emeli a film értékét.

Tony Scott (Isten nyugosztalja) úgy rendezte meg minden idők egyik legjobb romantikus filmjét (Tarantino-tól vásárolt forgatókönyvből), hogy az a létező összes romantikus elemet nélkülözi. A történet látszólag butácska és B-kategóriás, a karakterek mégis annyira jól kidolgozottak és szerethetőek, hogy az parádés. Könnyed, vicces filmként indul, a végére viszont egy fotelnek szögező, kőkemény drámát látunk.
A két főszereplő külsőre átlagosak, hemzsegnek az emberi hibáktól, de egymásnak így tökéletesek. A sztori legkevésbé sem életszagú, de mégis olyan igazinak és őszintének hat Clarence és Alabama szerelme, hogy ha ezt Leo látta volna, magától ugrott volna le a hajóról. :) Számomra ez a film a nagybetűs romantikus film.

Gaspar Noé egy zseniális rendező, mégis alulértékeli őt a szakma. Sajnos emiatt nem igen tudott kitörni a fesztiválok sikereiből és elég szűk réteg ismeri. Persze nem is rendez hétköznapi filmeket.
Az Enter the Void a pszichedelikus filmek koronázatlan királya, ami a Tibeti halottaskönyv és a reinkarnáció filozófiáját viszi filmre egy szintetikus drogokat használó (és a film elején agyongyilkolt) húsz év körüli srác főszereplésével.
Csak az nézze meg, aki hajlandó valami újat is látni, kicsit kiszakadva a hollywoodi stúdiók világából. Divatos manapság a művészfilm kifejezést ráhúzni az egyszerűen szar és értelmetlen filmekre, de ez valóban értékes művészi alkotás, amit meg kell becsülnünk, mert kevés ilyen készül.
(A DMT és LSD trippek animációja és a first person kameranézet pedig zseniális - köszönhetjük Benoît Debie operatőrnek)

Azért vettem fel a top10-be, mert nálam ott a helye. Mindig fenntartásokkal nézek meg egy sztároktól hemzsegő filmet, de sokszor a sztereotípia indokolatlan.
David Fincher ezzel a filmmel robbantott hatalmasat, és lett hirtelen elismert. A film után nem sokkal találtak egymásra Jeff Cronenweth operatőrrel, akivel a mai napig rendszeresen dolgoznak együtt (nagyrészt Cronenweth-nek köszönhető a Harcosok Klubja, a Social Network, vagy a Tetovált lány remake dinamikus képi világa).

A Hetedik kétségkívül a valaha készült legjobb thrillerek egyike, az első perctől az utolsóig horzsolja az érzékszerveinket a film. És a lényeg: ezt nem a manapság divatos, történetet kiváltó trancsírozással, esetleg az idétlen ijesztegetéssel éri el, hanem a mesterien kidolgozott, kétségbeejtően kilátástalan és sötét hangulatával. A finálé pedig klasszikussá emelte Fincher -és a műfaj- egyik legjobbját.

Meghökkentő, súlyos dráma egy fiúról, aki egész fiatalkorát egy speciális börtönben töltötte gyilkosság miatt. 24 évesen szabadul, szülők, barátok, a világ ismerete nélkül.
Jack egyetlen dolgot szeretne, egy második esélyt a társadalomtól. A megdöbbentő és a szívszorító túl gyenge kifejezések ahhoz, hogy ezt a filmet jellemezzem. Kevés film érintett meg ennyire.
Andrew Garfield talán legjobb szerepvállalása.